Az illatos pálinkák mestere: BESTILLO

Kulturális gazdagsága miatt eddig is érdemes volt nagy kirándulásokat tenni Boldogkőváraljára. Mostanság eggyel több okunk lehet odalátogatni, 2005-től ugyanis itt működik az ország egyik legjobb pálinkafőzdéje. Bemutatjuk a Bestillót, illetve azt is eláruljuk, mely termékeiket érdemes mindenképpen megkóstolni.

Boldogkőváralja eredetileg Bodókőváralja névre hallgatott, nevét arról a szikláról kapta (Bodókő) amelyen a romjaiban is impozáns vár áll. A várat a tatárjárás után építették, 1282-ben említik először oklevelek Castrum Boldua néven, az erődítmény kilincsét később nemesi családok adták egymás kezébe.

Balassi Bálint, aki többször is megfordult a várban, állítólag itt írta “Borivóknak való” című versét. Itt volt káplán a “magyar Luther”, Dévai Bíró Mátyás, a reformáció kiemelkedő alakja, a közelben, a Cserák-hegyen ma is ott áll Angyal Bandi, a híres betyár kunyhója. A faluban található az 1768-ban épült Péchy-Zichy kastély, barokk kertjében számtalan növényritkasággal.

Szóval a tartalmas kirándulásra feltehetjük a pontot a Bestillóval. A céget 2003-ban két fiatal házaspár alapította azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a pálinka renoméját visszaállítsák. 2005-ben bérfőzéssel kezdték, majd 2006-ban teljes gőzzel beindult a saját márkájú pálinkafőzés és a szortiment fölépítése.

A zempléni gyümölcsök különlegesen zamatosak, kiemelkedően az a gönci magyar kajszi. A cég elsősorban az egyedi ízvilággal rendelkező gönci barackpálinka előállítására alakult.

Amit a gönci kajszibarackról tudni érdemes

Magyarországra a törökök révén került, feljegyezték, hogy 1541-ben Tolnában a török flotta hajóiról kajszi oltóvesszők is partra kerültek. Minden bizonnyal ekkor jelent meg a kajszi Magyarországon.

Boldogkőváralja

A gönci a kajszi egyik legértékesebb változata. Jó termésbiztonságú, könnyen kezelhető fa, amelynek narancsszínben pompázó gyümölcse közepesen nagy, húsos és élénk zamatú. Július közepén érik.

A gönci barackpálinkát a Magyar Élelmiszerkönyv védett földrajzi árujelzésű termékei közé sorolja. Vagyis gönci barackpálinkát csak ebben a körzetben lehet készíteni. Fontos tudnivaló, hogy 100 kilogramm gyümölcsből (kajsziból) mindössze maximum 15 liter jó minőségű pálinka nyerhető.

A BESTILLO természetesen nem állt meg a gönci baracknál. Alig pár év leforgása alatt testre szabott, egyedi termékcsaládot alakított ki. A standardnak számító szilva, vilmoskörte, cigánymeggy mellett igazi ritkaságok is megjelentek az egyre szélesedő palettán: málna, szeder, feketeribizli, birs, kökény.

Hogyan készül a BESTILLO pálinka?

A korszerű technológiával és a modern, fiatalokat megcélzó dizájnnal rendelkező cég hitvallása szerint a pálinka lényege a gyümölcs zamata. Földrajzi és klimatikus adottságainknak hála, nem csak a szőlő, hanem a különböző gyümölcsök is jól érzik itt magukat. A BESTILLO csakis Magyarországon termett gyümölcsöt dolgoz fel, legyen az a szelíd málna vagy a zabolátlan kökény.

BESTILLO pálinka design

A pálinkafőzde négy pontban foglalja össze a kiváló minőségű pálinka készítésének kritériumait, miszerint első és legfontosabb az alapanyag. Csak egészséges, teljesen érett, íz- és zamatanyagokban gazdag gyümölcsöt dolgoznak fel, melyet gondosan válogatnak, adott esetben tisztítanak.

Ebből nagy odafigyelés mellett cefrét készítenek, cefrézéskor a csonthéjas gyümölcsöt magozzák, a bogyós, illetve almatermésűeket darálóval aprítják.

A gyümölcs erjesztése fontos és nagy szakértelmet követelő mozzanat. Az irányított erjesztés során dől el, mennyi és milyen intenzív íz- és illatanyag marad a pálinkában.

A következő lépés a korszerű és kíméletes lepárlás. A cefréből egy lépcsőben közvetlenül pálinkát állítanak elő. A tornyos (vagy oszlopos) rendszernek köszönhetően a BESTILLO pálinkák hallatlanul illatosak. A berendezés lényege az erősítőfeltét, amely a főzőüsthöz csatlakozik, ez a rendszer lelke, ahol a fölszálló gőz mind alkoholosabbá válik, majd a hűtőn átjutva pálinkaként csepeg alá.

A lepárlás neuralgikus és egyben a legnagyobb szakértelmet követelő mozzanata az elő- és utópárlat gondos leválasztása a pálinkáról.

Ezután már csak a pálinka pihentetése, palackozása vagy adott esetben érlelése van hátra. A lényeg az odafigyelés és tudatosság. Semmit sem bíznak a véletlenre. Ennek köszönhetően a cég pillanatok alatt a pálinkavilág élvonalában találta magát, számtalan elismeréssel és versenyeken elért díjjal a háta mögött.

BESTILLO Gönci Barack

Illatában a kajszi rózsás virágillata finom kis marcipánnal és aszalt barackkal, még inkább barackos süteménnyel, amit porcukorral hintettek meg. Meleg, bensőséges, gyümölcsös illata lehengerlő és megnyerő.

BESTILLO gönci barack pálinka

Kezdőként valószínűleg könnyebben birkózunk meg a 40 fokos alkohollal, amely illatban visszafogottan van jelen. Íze az illata következetes folytatása. Az alkohol finoman háttérbe húzódik a gyümölcs elől, amely ennek a pálinkának mindenképpen a főszereplője. Lecsengése hosszú és magabiztos. Barack a köbön.

BESTILLO Cigánymeggy

Nehéz betelni az intenzív meggyillattal. Ízben sem csalódás, noha a bájos illatok után az alkohol (40 százalékos) mégis vezető szerepet játszik. A gyümölcsösség később bújik elő, visszafogott magzamat kíséretében. Letisztult ízvilág, egy modern pálinka.

BESTILLO Szilva

Magas cukor- és savtartalmú besztercei szilvából főzték. Illatában intenzív szilva marcipános (csokis?) érzet kíséretében. Az alkohol a gyümölcsösséggel tökéletes szimbiózisban él, a 40 százalék ellenére mégis úgy érezzük, mintha magasabb volna az alkoholtartalma. Főleg más, 40 százalékos szilvákkal összehasonlítva. Az alkoholérzet azonban csak hozzáad. A férfias külső mögött lírai lélek lakik.

BESTILLO Vilmoskörte

Illata a gyümölcs esszenciája. Annyira “vilmos”, hogy nehéz lenne fokozni. A harsogó illat mellett az íze is tömény körte, szinte érezni a lédús rostokat, amikor az ember belekortyol.

A gyümölcsösség mellett az ízben erőteljes fűszeresség is uralkodik, finom savak kíséretében. Rendkívül hosszú az utóíze. Szárazpróbájában tovább erősödik a fűszerarzenál.

BESTILLO Feketeribizli

Intenzív, fajtajelleges illat, amely gyógynövényes aromákkal és erdei érzettel a háttérben lesz kerek egész. Ízében is fűszernövények és valami megfoghatatlan egzotikum kavarog. Savassága mellett némi édeskés érzet is fel-felvillan. Fiatalos pálinka, ínyenceknek való.

Deluxe Magazin
http://www.deluxe.hu/cikk/20090115/palinkahaz_bodrogkovaraljarol_bestillo_gonci_barack_ciganymeggy_vilmoskorte