Hejce község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolctól 60 kilométerre északkeletre található, a Zemplén nyugati lábánál.
Hejce egyik legkorábbi településünk, már 1009-ből van róla adat, ekkor I. István az általa alapított egri püspökségnek adományozta. A 15. században husziták telepedtek meg a falu keleti részén, melyet utánuk ma is Csehországnak neveznek a helyiek. Ebben az időben Hejce már mezőváros.
A 18. században Eszterházy Károly gróf, egri püspök copf stílusú kastélyt építtetett a faluban. Hejce vonzerejéhez hozzátartoznak a régies típusú parasztházakkal szegélyezett utcák és a Szerencs-patak barokk kőhídjai.
2003 óta minden évben itt tartja éves szerepjáték táborát a Sötét Szívek Erdeje Egyesület.
2006. január 19-én negyvenkét szlovák katona vesztette életét a közelben egy szörnyű repülőgép-szerencsétlenség következtében. A katasztrófának csak egyetlen túlélője volt. Egy év múlva a zempléni falu összes lakosát kitüntetésben részesítette a szlovák honvédelmi miniszter a mentési munkálatokban való önzetlen magatartásért. Emiatt is, 2010-ben a szlovák-magyar kapcsolatok ápolásáért járó Jó szomszédság és megértés-díj egyik díjazottja a település polgármestere, Rohály Géza volt. Az áldozatok emlékét a szerencsétlenség helyszínén emlékhely őrzi.
Forrás: wikipedia



