Fáy kastély

A domboldalon álló barokk kastély 1750 körül épült egy korábbi nemesi kúria helyén, majd a XIX. században klasszicista stílusban építették át.

A nagyteremben Marco Casagrande olasz szobrász 1844-45 között készült klasszicista stukkó domborművei láthatók. Az épület virágkorát a klasszicizmus idején élte.

Az épületet az 1990-es évek közepétől a Műemlékek Állami Gondoksága kezeli. A régészeti feltárás után megkezdődött a helyreállítás, a díszítő falfestéseket folyamatosan restaurálják. A kastély körül korábban tájképi park húzódott, mára azonban faállománya nagyra nőtt.

Építéstörténet

A Fáy családnak már a XVI. század végén állt kúriája e helyen, 1673-ban, pedig már kerttel és halastóval ellátott nemesi kúriaként említik. A mai épület magját tehát egy alápincézett, későreneszánsz kúria falai alkotják.

A minden bizonnyal leromlott állapotú kastély felújítására a XVIII. század közepétől 1784-ig került sor. Ekkor látták el az épületet tornáccal illetve a keleti homlokzat elé kiugró rizalittal. Az 1784-es katonai felmérés szerint a főépületre merőlegesen két másik, egymással párhuzamos épület állt. Közülük a templom felé eső a jelenlegi magtárépülettel azonosítható.

Az 1784-1800 között folyó jelentős bővítésekkel L-alakúra változott a kastély, a középrész déli, parkra néző oldalán egy alápincézett szárny, az udvari homlokzaton tornác épült.

A kastély virágkorában, a klasszicizmus időszakában további átalakítások történtek. Dísztermét zenei előadások rendezése miatt 18oo körül nyugati irányú toldással kibővítették, majd az 183o-as években, Fáy István megbízásából tájképekkel festették ki.

1844-1845 között Marco Casagrande olasz szobrász készítette a díszterem falán látható három gipszdomborművet, mely ma is ékessége a kastélynak. A díszterem újabb átalakításokon esett át, a fölötte levő födém elbontásával megnövelték belmagasságát, és a jelenlegi hosszú ablakokkal látták el. Casagrande által elkészült a főhomlokzaton látható grófi címer. A kastély északi szárnyának megépítésével kialakult a szimmetrikus, U alaprajzú elrendezés.

A helybeliek elmondása szerint 1938-1939 között állították helyre az épületet. A felújításkor cserélték ki a zsindelytetőt palára. A homlokzatot díszítő stukkók 1939-ben még tökéletes állapotban voltak, nem hiányzott a főbejárat feletti géniuszok harsonája, az oldalhomlokzat timpanonjában még megvoltak a címerábrák. Valószínűleg a két világháború között készült a déli homlokzat előtt húzódó mai terasz és lépcső.

A barokk kastély és a park 1995-ben került a Műemlékek Állami Gondnoksága vagyonkezelésébe. Az átvételt követően a MÁG elvégeztette a régészeti feltárást, és elkészítette az épülettörténeti tudományos dokumentációt.

Az első években sor került a tartószerkezetek vizsgálatára és a főépület statikai megerősítésére. 1997-ben kialakították a gondnoksági helységeket. A munkálatok előrehaladtával megkezdődött a falképek, illetve a keleti homlokzaton a díszteremben fellelhető értékes domborművek feltárása, konzerválása.

A kastély egy részében már biztosított a fűtés. A 2000-ben elkészült kiviteli tervdokumentáció alapján a keleti homlokzat és a belső terek rekonstrukciója folyik. A kastély mellet a park megújítása is folyamatban van. A Milleneumi Pályázatok keretében az egykori dísz tavat sikerült újjáéleszteni.

Kastélyleírás

Az U alaprajzú, cour d’honneur-ös elrendezésű kastély egy enyhén lejtős terület magaslati részén áll. A manzárdtetős épület jobb szárnya előtt hosszú gazdasági épület húzódik. Boltozott helyiségei kelet-nyugati irányú és egy arra merőleges folyosóra vannak felfűzve. A földszintes épület udvari homlokzatán íves-árkádos tornác húzódik, melyet az északi szárny kivételével mára beüvegeztek folyosóvá alakítva azt.

A főhomlokzat tengelyében íves, stukkódíszes oromzattal és lizénákkal tagolt, kétszintes középrizalit emelkedik, melynek földszinti üvegezett része alkotja a főbejáratot. A főbejárat felett látható a grófi címer, két, harsonát fúvó angyalalak stukkódomborművével. Az emeleten két hatosztású ablak nyílik. A felette levő timpanonban máltai kereszt látható utalva Fáy István lovagrendi tagságára. A rizalit felett toronyszerűen kiemelkedő tető csúcsát holdat formáló dísz ékesíti.

A park felé néző, déli homlokzatot az 193o-as években neobarokk stílusban alakították át. Ennek enyhén kiugró középső részét egyszerű, a Fáy címerrel kitöltött timpanon díszíti, a középső három tengely előtt műkőbábos terasz áll. Alsó, két irányból felvezető íves része díszkutat fog közre. A lépcső induló fokainál egykor virágtartó szerepet betöltő puttószobrok állnak. Az épület ezen szakasza alatt alagsor húzódik. A kerti főhomlokzat középső tengelyében húzódik a timpanonos rizalittal kiemelkedő, két emelet magas díszterem, oldalain egy-egy, főhomlokzatán két magas, téglány alakú ablakkal.

A főszárny kéttraktusos, az oldalszárnyak egytraktusosak. A boltozott előcsarnokban megmaradtak az eredeti kőlapburkolat maradványai. A jobboldalon az emeletre felvezető régi lépcső feltehetőleg a klasszicista átépítés idejéből való. A boltozott tornác az előcsarnokból nyílik. Barokk ajtón át jutunk az előtérbe. Az előtér boltozott, a díszterem síkfödémes. A kastély jelentőségét elsősorban a meglepően nagy, kétemeletnyi belmagasságú, falfestményekkel és domborművekkel díszített díszterem adja.

A neves olasz szobrász, Marco Casagrande által készített három nagyméretű, fali stukkódombormű mitológiai témákat – Pán nimfákkal, Aurora és Lucretia történetét – dolgozza fel. A terem három oldalán klasszicista, stukkódíszes ajtók maradtak meg. A régészeti feltárás során a díszteremtől balra több teremben került elő különböző korokból származó – a barokktól egészen a XX. századig terjedően – díszítő falfestés.

A földszint és az alagsor egyéb helyiségei boltozottak. A díszteremtől jobbra négy lakóhelyiség volt a két traktusban. 1900 körül készültek az épületben ma is föllelhető cserépkályhák, amelyek neobarokk, szecessziós és neocopf stílusjegyeket viselnek magukon. A főépület és a kapu közötti melléképület nyeregtetős, műpalával fedett, belül fafödémes. Magtárként és gazdasági épületként használták. A kastély körül korábban kisméretű tájképi park húzódott. A kastélyparkban eredetileg egy kisméretű tavat tápláló vízfolyás is fellelhető volt.

Forrás: www.kastelyutak.hu


További látnivalók